Az igazságról

Az igazság felbukkan, megmutatja magát majd visszasüllyed – tanultam Bert Hellingertől, a családállítás atyjától.
Nem lehet tartóztatni, mert akkor már nem igazság többé.
Mit is jelent ez?
Minden igazság csak adott összefüggésrendszerben érvényes. Akkor, ott, abban a tapasztalásban.
A tapasztalás pedig feltételezi a tapasztalót, esetünkben az embert, az egyént. Ő az, aki átéli, átérzi
azt pillanatot, meglátja benne helyzetének igazságát, amely azonnal változást is hoz létre az észlelő
tudatban, és más, újabb rálátással újabb igazság megtapasztalását teszi lehetővé.
Ezért ragaszkodni az igazunkhoz – értelmetlen.
Mert más nézőpontból lehet, nem is igazság.
Abszolút igazság nincsen.
Csak dogma.
Csak kimerevített pillanat.
Ami megbéklyóz, változatlanságra ítél, börtönbe zár.
Az igazság élő, lüktető valóság.
Maga az Élet. Változékonyságával, fejlődésével.

Hadd mutassam meg ezt egy példán keresztül:
önismereti munka során felidézek egy gyermekkori élményemet, amikor úgy éreztem, méltatlanul
bántak velem.
Ez a gyermek igazsága.
A visszapillantó szem látja már a szülő nézőpontját is.
Ez a szülő igazsága.
És most már azt is látom felnőtt fejemmel, hogy az a dac, amit az akkor átéltek kiváltottak, hogyan
járult hozzá, hogy rátaláljak a bennem rejlő erőre, képességekre.
Ez a jelen rálátás igazsága.
És ennek az igazságnak a megértése és megélése átalakítja a múltamhoz, önmagamhoz, a
szüleimhez, összességében az életemhez való viszonyomat, és új igazságot szül, ami újabb
megtapasztalásokhoz fog vezetni.
Azonban ha ragaszkodok a kisgyermek igazságához, akkor észrevétlenül fogom magam továbbra is
az áldozat szerepében tartani, és e köré építem életem újabb lehetőségeit, azaz ugyanazt az
életérzést fogom ismételten megtapasztalni.

Legyünk hát tudatában az igazság eme tünékeny jellegének, és éljünk az általa kínált lehetőséggel, a
fejlődés, a növekedés lehetőségével!