Betegségek kapcsán a leggyakrabban feltett kérdésünk: Miért épp most és miért épp velem történik ez a szerencsétlenség?
A Recall Healing ezekre a kérdésekre segít megtalálni a választ. Alapja a Germán Gyógytudomány, amely megmutatta és számtalanszor bizonyította is, hogy minden komoly betegségünk egy értelmes biológiai program, amellyel szervezetünk válaszol egy számunkra megoldhatatlannak tűnő konfliktusra; mégpedig azzal a céllal, hogy a maga eszközeivel logikus megoldást nyújtson és ezáltal az életünket megóvja, a túlélésünket elősegítse.
A Recall Healing életünk periódusait vizsgálja, különös figyelmet szentelve három aspektusnak. Az első a saját élettörténetünk, a főbb események, amelyek komoly kihívást jelentettek a számunkra. A második családunk története, a családfa vizsgálata, amelynek ismerte különös kapcsolódásokra világíthat rá. És a harmadik az ún. Indító Program, amely a fogantatás előttől az első életév végéig tart. Ebben a 30 hónapban a gyermek – a saját túlélése érdekében – „letölt”, a sajátjaként él meg és tárol minden olyan erős érzelmi reakciót, amelyet a családot és főleg az édesanyát ért konfliktusok váltottak ki. Ezeket az ember később az élete során mintaként ismétli tovább.
Mindhárom szinten keletkeznek olyan érzelmi lenyomatok, emlékek, amelyeket gondjaink megoldásához tudattalan módon mintaként használunk. Ezek azonban sok esetben nem hogy nem segítenek, hanem kifejezetten meg is nehezítik a dolgunkat, sőt, egy idő után betegséghez vezethetnek.
Ezért érdemes ismerni a saját kora gyermekkori és a családi történetünket, hogy képesek legyünk tudatosan választott új mintákat beengedni az életünkbe, ezzel gyógyítva nem csak magunkat, hanem családunk tagjait is.
Életeseményeink és betegségeink közötti összefüggések meglátása és tudatosítása felszabadító hatású és beindítja a szervezet öngyógyító erőit még a legsúlyosabb betegségek esetében is.
Konzultáció ~ 60-90 perc, 35 000 Ft.