Örökség

Alig közelíthető
mesebeli erdő
közepén találkoztunk,
maroknyi csapat
és a Mester,
a megvilágosodott.
Csendet idéztük,
utunkról tanultunk
világok között.
Nyitott szívünk itta a Tanítást.
Utolsó napon phowát tartottunk,
társunk anyját kísértük végső útjára.
És jött a hívatlan:
segítenénk-e
őt is a Fénybe,
a megfáradtat.
Vén volt, időtlen,
ágas-bogas testű ent,
Erdő Őrzője.
Védte zúgó morajjal
köddel, viharral
tartotta távol az embert
az önzőt
a felelőtlent.
Ravasz öreg.
Tudta volna nélkülünk is,
de örökséget adott.
Utolsó kívánságát
mondta el ott:
Vigyázzátok!
Vigyázzátok az Erdőt!
Rátok bízom.